Egy őrült gasztroblogger naplója a sárgaházból 3. nap

2015.09.23. Harmadik nap. Vihar egy kanál levesben.


Sokat gondolkoztam. Arra van időm. Dehogy bántanám az egészségügy dolgozóit, sőt… Még csak a közvetlen főnökeikkel sincs bajom. Mindennap látom azt az emberfeletti munkát, amit megtesznek értünk. Az ápoló a kórteremben, a gyógytornász, a takarítónő, a konyha dolgozói. Semmi bajom velük, köszönöm odaadásukat. Elhivatottak! Azért a néhány garasért, amit kapnak, túlteljesítenek. Magával a rendszerrel van bajom! Azzal, hogy a betegnek kell hozni gyógyszereit, fél oldal szalonnával kell jönni, ha nem akarsz éhen veszni, WC papírt, minden más apró szarságot kell hoznod magaddal, a szakács csak a több éves, kiselejtezni való csorba műa. tálkába tálalhat, mert újra, szebbre nem telik. Látva, hogy az ápoló már régen túl van a napi 8 óra munkán, és holnap sem fog dolgozni kevesebbet.

Nincs pénz! Az élelmezésvezető annyiból tud gazdálkodni, amennyit előírnak neki. Abból erre futja. Addig tud nyújtózni, ameddig a takarója ér. Csak a takaró mindig rövidebb. Nem látom a szándékot! Azok szándékát, akik változtathatnának az állapotokon. Nem értek hozzá, de lehet, hogy néhány stadion árból jutna egy kevés az egészségügyre? Hülye vagyok, mit dumálok! Elvégre, a diliházból irkálok.

Ma a bőség zavarában szenvedtem egyébként. A végigaludt éjszakát követően, gondolkodóba estem. A tegnap esti bőséges kaja vajon tévedés volt? Vagy csak osszam be? Volt egy félretett kicsit kiszáradt korpás zsemlém, amiből csodálatos reggelit raktam össze. De előtte persze a reggeli vérnyomás, cukormérés, gyógyszerek. A cukrom rendben, vérnyomást utoljára évekkel ezelőtt mértek ennyit. 110. Így bátran kezdtem falatozni. Mily szerencse, hogy hoztam egy külön bejáratú műanyag tányért is.

Alig végeztem a vélt reggelivel, hozták a valóságost is. Az igazit. Azt, ami valóban jár. Reggeliből tehát túlteljesítettem. Amit hoztak, azt tízóraira félretettem. A már így is kiszáradt zsemle, pár óra állás után még szárazabb lett volna. Azóta is az motoszkál bennem, mi lenne, ha nem este, hanem a reggelivel együtt hoznák a tízórait. De én dilis vagyok, fleknivel! Minek gondolkozok?

Az ebéd sem villanyozott fel. Vegyes zöldségleves, az elmaradhatatlan sárgarépakockákkal. Már hiányzott volna. Elég sokat ettem belőle, de annyira nem ízlett. Túlságosan hozzászoktam a mások által szidott menzai koszthoz. Aki nem tudná, hétköznap, egy gyulai étteremből hozzák házhoz az ebédet.

Ők is kevés pénzből gazdálkodnak, csak valahogy másképpen. És fent lehet tartani, működtetni lehet az éttermet abból a kevés pénzből is!

Főételként almaszósz érkezett főtt hússal. Gyanítom, a leves volt, amiben a husi megfőtt. Ízetlen volt, de az almaszósszal jól esett. Vacsoráig el vagyok látva.

Délután megint pihenő jött. Mi a fészkes fenét csináljon az ember kínjában? Még szerencse, hogy van kapcsolatom a nethez, így töltöttem fel néhány receptet. Versenyezzünk. Hátha!

Azért vannak furcsa emberek. Biztosan én is az vagyok másoknak. Szobatársam, például hosszú percek óta próbálja megérteni a bukó ablak mechanikáját. Nem sikerült neki. Én nem vagyok nyűgös, nekem bárhogyan jó. Azért megettem a ronggyá száradt korpás kiflit. Kellett az ebéd után. Kezd fogyni a dugi kolbászom, ami legalább ehető. Meg a paradicsomom is.

Gyógyulnak a betegek, így nem is találkoztam személyzettel ebéd óta. Most zenét hallgatok, természetesen fülhallgatóval. Csak táncra ne perdüljek! Annak ellenére, hogy még mindig egészségtelen helyzetben írok, sokkal jobban megy. Valószínű az infúziónak is köszönhetően, már duplázni is tudom a betűket, és keveset ütök mellé. Azért az idegen billentyűzet szokatlan. A folyosón, a TV-n valami sorozat megy, úgy hallom. Inkább nem kínzom magam. Spanyol, vagy portugál zenét hallok alatta, tehát Brazil, vagy mexikói szappanoperát néznek többen. Én tanulok egy kis Angolt.

Korán hozták a vacsorát. 3 korpás kiflit kaptam, melyek közül 1 holnap tízóraira jár. Kisebb darab főtt csirkemellet fogok enni a készletemből származó paradicsommal. Ennyi elég is lesz vacsorára.

Ezt pedig  éhségem csillapítására csináltam. Mert a gasztroblogger sosem hazudtolja meg  magát.

Jóccakát!